Ülünk az irodában, a klíma indokolatlan zúgása arra engedne következtetni, hogy a hőmérséklet optimális, de ez nem igaz. Izzadt seggszag van. Mindenki kókadozik, ha netán megcsörren egy telefon, némi csodálkozás után valaki felveszi, de olyan lassan, hogy az már elviselhetetlen. Nem csinálok semmit, de érzem, hogy energiákat vesztek. A kajálda az alagsorban vállalhatatlan távolságra van, az itatóból meg nem veszek vizet, mert olyan állagú, mint a nyál. Érzem kiszáradok. Fröccsre gondolok, de tudom, hogy nem lehet. Olyan ez mint egy véget nem érő rémálom. Aztán egyszer csak bejön egy légy az irodába és ezzel felkavarja az állóvizet. Középkorú nők, átizzadt blúzban kergetik mindenféle mappákkal, hogy elpusztítsák az egyetlen olyan lényt, aki azt csinál bent, amit akar. Végül feladják és visszaülnek, hogy tovább révedjenek üveges tekintettel a semmibe. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.