Az elmúlt napokban felhalmozott alvás adósságomat ha akartam se tudtam volna leplezni. A világ legundorítóbb folyékony kemikáliáival próbáltam ébren és amennyire szükséges munka készen tartani magam. Szerencsére kollégáim látták mi a helyzet, így csak keveset nyaggattak faszságokkal, amit meg nagyon meg kellett csinálni, azt kiszerveztem, mint jó angol cég a legtöbb tevékenységét indiába, így azonkívül, hogy pár papírt átraktam másik dossziéba és küldtem néhány "holnap térjünk vissza erre" tartalmú emailt, nem sok mindent csináltam. És ez sem mondanám értékelhetőnek. (Miért érzem, hogy a blogom alapján nem fognak fejvadászcégek zaklatni?) Szerencsére elég gyorsan elment az idő, uh. el kezdtem kikapcsolni a gépem és belebújni meleget és oltalmat adó kabátomba, amikor megjelent főnököm valahonnan és elmondta a bűvös kezdetű mondatot mellyel romba döntötte a teljes túlélési stratégiámat: Látom mész, de ezt még légy szíves... a lényeg az volt, hogy valami eddig általam nem is létezőnek gondolt szekrényből elő kellett vennem valami 3 éve általam intézett dolgot, hogy azt átnézzük. Igaz zokogva, de eleget tettem ez irányú kérésének, előkapartam a papírhalmot. Megnéztük.

- Jaaa, végülis ez nem is lényeges - konstatálta.

- Kurva anyád - magamban én is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.