Csiacstok! Lóphasz Panka vagyok, a humánerőforrács igazgatócságon dolgozom, köszönöm, hogy eljöttetek. Engedjétek meg, hogy bemutaccsam kollégáimat: Picstit, aki a létecsítmény fenntartács osztályt vezeti, Lacsit, aki a az Biznics partner kapcsolatok osztályt és Ferencset, aki a vezérigazgatói divízió irányítácsáért felelőcs. - Mondta Panka enyhe beszédhibával, majd helyet foglalt.

- Szevasztok, engedjétek meg, hogy bemutatkozzam, István vagyok(hangsúlyozva, hogy sosem pisti...), létesítmény fenntartás. (pélyi barnás affektálással, kék ing, nyakkendő.)

- Sziasztok, Szocreál Laci vagyok, a Biznisz Partner Kapcsolatok főosztályvezető, köszönöm, hogy eljöttetek, egyetek pogácsát! Nagyon finom. (köpcös, szürke rajta minden, olyan mint egy kibaszott buszvezető akire egy zakót is adtak és a kék kabátot nem engedték felvenni.)

- Szeretettel üdvözlök mindenkit, Cégesbulibanmegbaszlak Ferenc vagyok nagyon köszönöm, hogy eljöttetek erre a kis vezetői fórumra. Azt szeretném elmondani, hogy külön prezentációval nem készült egyikőnk se, mert úgy gondoltuk, hogy általánosságban beszélünk a dolgokról Ti pedig kérdezhettek, illetve az előzetes beérkezett kérdéseket fogjuk megválaszolni. (dárgaingnyakkendőcipő, jókor volt jó helyen)

Na ennél a résznél kezdtem el bejewelledet játszni a telefonommal és mire felnéztem már csak a búcsúzás volt hátra. További foszlányok feltűntek azért:

- de tényleg egyetek pogácsát, tényleg nagyon finom

- az idei nehéz év volt, de jövőre még nehezebb lesz

- kifestettünk óvodákat, nagyon örülök

- azt szeretnénk, hogy ez egy alulról szerveződő dolog lenne

- oktatásra nincs pénz, ezért azt szeretnénk ha mindenki megtalálná a maga lehetősgeit

- ez akkor nem volt időszerű, de idén beszéltünk róla és most sem időszerű

-de tényleg nagyon jó a pogácsa, vegyetek

- nekem is 3 gyerekem van és az anyósom sajnos 50km-re lakik tőlünk

Köcsönjük csépen akkor, hogy itt voltatok écs reméljük, hogy hamarocsan újra találkozhatunk egy ilyen ecsemény alkamával.

Csiacstok, mindenkinek csiacstok!

Kedvenc szombati munkanapom várható a hétvégén. Ráadásul kis nehezítéssel: háromperhármassal leszünk ketten. Mocskosrohadtunalmas lesz a dolog, előre rettegek.

Az a baj, hogy nagyon nehéz rávenni magam arra, hogy az alapszintű kommunikáción kívül picit többet dumáljak vele. Meg neki is hogy velem. Mindketten érezzük, hogy a másikat nem zártuk szívünkbe. Nincs is ezzel baj, de bizonyos melóknál kérnünk kell egymástól szignót, így kénytelen leszek kérni tőle és ő is tőlem. Pfejj de utálom az ilyet. Lehet inkább a befosós főnököt fogom basztatni, azt most úgyis szopatják orrba-szájba és tiszta stressz. Jó ezt látni. Míg ő kurvaanyázik én felnevetek egy egy ócska emailen. Míg ő jogi állásfoglalást kér én történelmi online folyóiratot és blogot olvasok. Míg őt basztatja a felettese én haverommal röhögök telefonon az aktualitásokon. Na jó azért talán még sem lesz olyan fos ez a szombat.

Vágjátok Riddler-t?

Az megvan amikor már éjjel is szarul aludtál és borotválatlanul, buggyos gatyában mész dolgozni, mert teljes a nihil? Nekem ma megvolt. Kicsit késtem, sokat ebédeltem és korábban eljöttem. Nem megy ez nekem a héten.

Azért az nagyon érdekelne, hogy ilyenkor mi a faszért kell öt percenként megkérdezni, hogy jól vagyok-e. Ki a faszt érdekel hogy vagyok, amíg megcsinálom a  munkámat meg másét is? Az egyik főnökkel találkoztam mi közben lángosozni indultam, alig ismert meg kapucnis pulcsiban meg a jó öreg buggyosban. Mondtam is neki, hogy a mai meetingen nem fogok részt venni. Szerintem örült neki, mert meg se kérdezte, hogy miért. Mellesleg valamiért neo-nak gondolta magát mert napszemüvegben és hosszú kabátban osont az irodaház felé. Szerintem ő is kummantott.

Ma jó volt. Sütött a nap. Bár sok bent a szar arc azért van egy-két jó. Na jó, inkább csak egy mint kettő. Viszont a régi kollégák között még inkább kettő-három. Az egyikkel durrantottunk is pár sört. Erre vártam egész nap. Végre a besavanyodott elvált, vagy első szerelmi élményeket megélő majmokat magam mögött hagyni kicsit. Már csak két nap és pár napig...

Ma háromperhármas megint elvitte ilyen viva tv célközönségbe. (értsd: tinipicsa) Valamiért ügyének érzi, hogy jómagam jelenlétében a többi kolléganőnek ecsetelje a párkapcsolati élményeit. (szüzességet negyven fölött elveszteni azért elég cinkes...) Nem is lenne ezzel baj, de legalább én ne érzékelném. Miért kell nekem erről tudni? Erről meg egyéb női egészségügyi problémákról? Ráadásul ez csak egy része. A másik a hiszti. Rendszerint valami tök átlag faszság miatt, ami senki más nem zaklat fel csak őt. Kollégáim arcán végignézve a végtelen közömbösségükön háromperhárma irányában viszont mindig jót mosolygok. Mindenki tudja, hogy munkatársak vagyunk, mindenkinek megvan a maga élete és nem véletlen, hogy hétvégente nem megyünk együtt wellneselni. Azonban ez háromperhármasnak nem tűnik fel, mert folyton kiönti lelkét én meg már nem győzök kimászkálni mindenféle boltokba, kajáldákba, wc-re, hogy ne kelljen hallgatni a tini szerelmi storykat meg a hisztit mindig vmi gyökérség miatt. Ja, ma beszólt vmit így óvatosan, de kiröhögtem és akkor nem folytatta amibe belekezdett. Ha holnap se lesz jobb végső fegyveremet a zenehallgatást fogom bevetni.

Nem vagyok se agresszív, se gengszter, de az alábbi számot gyakran üvöltöm mostanában a zuhany alatt néhány főnökre és egy-egy hr munkatársra gondolva.

Jó pár nap krokodilozás(értsd: lázasan pörögsz az ágyban mint a krokodil az áldozatával a vízben) után berobbantam az irodába. Egyből le is izzadtam, mert volt vagy 30 fok. Én nem tudom milyen gyártmányú a klíma ebben az ürülékhalom irodaházban, de két állása van a kikapcsolás meg amikor 40 fokos meleg levegőt fújja a pofámba. Komolyan elgondolkodtam már rajta, hogy sivatagi terepmintázatú rövid gatyában és tangapapucsban meg kamionos atlétatrikóban fogok járni dolgozni, de legalábbis hawaii mintás ingben. Rikítóban. Kurva rikítóban. Vagy karúszókkal meg felfújható kismedencével fogok tiltakozni az embertelen körülmények ellen. Tudjátok milyen 30 embernek egymás hónaljszagát szívni? Elég siralmas.

hajjj bazemg, ma a statisztika készítés pöcegödrébe merültem alá, agyleszívó faszkosdás ez. és a legszebb, hogy megy a főfasznak aki továbbküldi egy másik főfasznak, aki meg lefűzeti az asszisztensével vagy csak szimplán törli és mélységesen leszarja. asztalosnak kellett volna menni vagy malév pilótának, ja annak nem.

Avagy belső ellenőrzés. Minden nagy cégnél vannak, közvetlenül a legfelső vezető alatt, de lássuk mit és hogyan csinálnak. Van egy titkárnőjük, aki az esetek 70%-ban Éva. Mielőtt bejelentkeznének ellenőrizni, Éva szokott telefonálni a vezetőknek akik érintettek, valahogy így: "Szia Évi vagyok a belső ellcsiktől. Jövő héten mennének a fiúk megkuksizni Titeket, oké?" Évával aztán semmilyen egyéb kapcsolatod nincs, max küld még egy e-mailt is, hogy hivatalos legyen a dolog. Az érkezést már többen befosva néhányan lefosva várják. Megjelenik két harmincöt körüli, sötét kabátos, zakós és pulóveres lófaszjóska, akikből árad a felsőbbrendűség érzése, amíg meg nem kell szólítaniuk valakit. "Neneneharagudj elvehetem ezt a széket?" És ezután a mondat után a magabiztosság látszata elszáll. A munkájuk abból áll, hogy az ellenőrzött emberektől megkérdezik, hogy mit és hogy csinálnak majd leellenőrzik, hogy tényleg úgy csinálják-e. Aztán írnak egy riportot, hogy a logisztikai osztályon ilyen és ilyen szinten tartják be az eljárási rendet és finom a kv. Mindeközben, mivel a becenevük az hogy "fizetettgecik" igyekeznek ezt ellensúlyozni kamu jó fejséggel meg nevetgéléssel. Aztán amikor nem várod, átváltanak Columbo fogyatékos verziójába és "te figylej már laci én azt nem értem, hogyha vissza kell lapátolni a szart a lóba, akkor nekünk most van lovunk? És hol tartjátok?" Anyádba Ferikém ott, hangzik ennél sokkal konszolidáltabban megfogalmazott válasz. Napi két óra papírnyálazás és kérdezősködés után aztán megunják és visszamennek oda ahonnan jöttek. Évához. Azt legalább megkuksizhatják.

Ma lejött a nagyfőnök, felém fordult és motyogott valamit. Mondtam, hogy tessék? Adjál tüzet légy szíves mondta. Mondom neki, nem dohányzom. Reakció: "Bazmeeeeeg". Aztán ment tovább koldulni. Nemdohányzók védelme? Lófasz. Egy csomó idő megtakarítása az által, hogy nem szopom lent a cigit? Lófasz. Általam az arcába elképzelt merev dolog?

JESSZ PÉNTEK!

de nem csak dávid, hanem háromperhármas kolléganőm is fogyózik. reggel gyümölcs tízóraira csoki, ebédre tészta, uzsonnára csoki, otthon gondolom meg befal egy kibaszott tortát. de azért szerencsére arra vigyáz, hogy colaból csak zero!

Nem győzöm a szátokba rágni, hogy az irodairabszolga@gmail.com címre jöhetnek az anyázások, fenyegetések, meztelen női képek, kérdések, kérések, illetve ha van vicces irodai storytok az is. Hogyha én elröhögöm magam rajta kirakom vendég postként.

Ma bejelentkezett egy csomó fasz ellenőrzésre az osztályunkra. Felügyeleti szervek, belső ellenőrzés, ilyesmi. Ennek következménye az lett, hogy el kezdtek zsizsegni az irodai patkányok. Mindenki szaladt valami papírral a kezében lebaszni egy másikat, hogy "tudod hogy le fognak minket baszni ezért?" Mindenkire rájött a fosás. Mivel előző este finom, barna cseh sörökkel kényeztettem torkomat és mostanában csak a teljes nihil, kevésbé érdekelt kinek mi baja van. Egy idő után amikor a sokadik táblázatot kaptam meg, hogy akkor ezt ki kéne tölteni, "mert kérik" meguntam a sok gyökeret és az összes nyomtatóra, amire tudok el kezdtem nyomtatni ezeket az xls-eket nagyon sok példányban, hogy kicsit mindenki megnyugodjon. Érdekes, hogy csak 10x kérdezték meg, hogy ki nyomtat. Mondtam mindig, hogy "Hallod Ica, kurva sok van, itt fogok vele szopni estig." Ekkor megértően el kezdtek magyarázni valamit, de mivel a női elsődleges és másodlagos nemi jellegre gondoltam éppen nem igen figyeltem, hogy mit. Három fele aztán elfáradtak és egy óra csendes pihenő következett, ami az irodai rabszolgák esetében a sport események és a barátokközt előző részének megbeszélését jelenti. Mivel egyik sem mozgatott túlságosan és sejthető volt, hogy hamarosan újra kitör az "úbazmegmamégsemmitsemcsináltamésmindjártnégyóra" elmentem mp3 lejátszómmal ledarálni a sok szart amit kinyomtattam. Ismét egy tartalmas napon vagyok túl.

A hétvégén beszívott energia kitart egészen keddig. Hétfőn még energikus az ember, szívesen melózik és a korán kelés tragédiáját is kibírja valahogy, így a mai napról semmilyen vicces, tanulságos vagy egyéb dolgot sem tudok leírni. Jó, mi? :)

Megvan az a főnök típus, aki mindentől be van fosva? Már reggel azon stresszel, hogy sokáig készül a kávé a kávéfőzőben és mi van ha hívják közben, mármint amíg megvárja, hogy lefőjön a cucc? Meg aztán ott vannak a sosem megtartott önígéretek. "Ezt bazdmeg biztosan nem csinálom meg." Aztán jön a telefon az egyel jobb fizut kapó főfasztól és akkor "Persze, 10 perc múlva átküldöm, jó? Jaa nem, nem vagyok éhes majd utána ebédelek." Ezen szokása még csak önmagára veszélyes, mert az senkit nem érdekel, hogy bent van reggeltől estig.Ami az alkalmazottak életét keseríti meg ezzel szemben az a beszariságának azon következménye, hogy mindent ellenőriz. Nem arra gondolok, hogy lopod-e a papírt a munkahelyről, hanem hogy melóval kapcsolatosan, minden beosztottjának a napi dolgairól a legapróbb részletekig tudni akar és ami adatbázisokból kinyerhető ezen cél elérése érdekében azt ő bizony megszerzi. Még akkor is ha csillió túlórájába kerül és még akkor is, ha ez teljesen szükségtelen. Aztán a befosás vicces szakasza, a lebaszós rész. Hebegés, habogás és aztán ha csúnyán nézel, hogy "bökdmárkimiafasztakarsztulajdonképpen", eldadogja, hogy valamit nem úgy csináltál ahogy ő csinálta volna. Erre általában az a reakció, hogy rendben, majd egy "hülyegyereküljleegyes" tekintettel visszafordulsz az asztalodhoz és továbbolvasod az irodairabszolga.blog.hu-t. Le-le-legalábbis é-é-én így csicsinálnám a helyedben.

Az elmúlt napokban felhalmozott alvás adósságomat ha akartam se tudtam volna leplezni. A világ legundorítóbb folyékony kemikáliáival próbáltam ébren és amennyire szükséges munka készen tartani magam. Szerencsére kollégáim látták mi a helyzet, így csak keveset nyaggattak faszságokkal, amit meg nagyon meg kellett csinálni, azt kiszerveztem, mint jó angol cég a legtöbb tevékenységét indiába, így azonkívül, hogy pár papírt átraktam másik dossziéba és küldtem néhány "holnap térjünk vissza erre" tartalmú emailt, nem sok mindent csináltam. És ez sem mondanám értékelhetőnek. (Miért érzem, hogy a blogom alapján nem fognak fejvadászcégek zaklatni?) Szerencsére elég gyorsan elment az idő, uh. el kezdtem kikapcsolni a gépem és belebújni meleget és oltalmat adó kabátomba, amikor megjelent főnököm valahonnan és elmondta a bűvös kezdetű mondatot mellyel romba döntötte a teljes túlélési stratégiámat: Látom mész, de ezt még légy szíves... a lényeg az volt, hogy valami eddig általam nem is létezőnek gondolt szekrényből elő kellett vennem valami 3 éve általam intézett dolgot, hogy azt átnézzük. Igaz zokogva, de eleget tettem ez irányú kérésének, előkapartam a papírhalmot. Megnéztük.

- Jaaa, végülis ez nem is lényeges - konstatálta.

- Kurva anyád - magamban én is.

Random Péter hosszú évek punnyadása és fokozatos elhízása mellett sem tétlenkedett és "IT képesítést" szerzett, melyet büszkén hírdet CV-jében is: ECDL vizsga.

Emberünk Random Péter, ötven körüli irodai rabszolga, nem ám a versenyszférából, hanem a közalkalmazotti munkaviszony legsötétebb bugyraiból. Kicsit kopasz, kicsit kövér, kicsit fokhagyma szagú, de hát szereti, amit csinál még ha maga sem tudja, hogy pontosan mi az. Várja a telefonokat és valamiféle supportot kéne nyújtania IT témakörben, de hát ő ahhoz kurvára nem ért, így aztán csak a szervizt hívja fel néha, ha elfelejtették áram alá helyezni a faxot a kollégák. Nehéz a munkája, vagyis, hogy nehéz úgy csinálni, mintha lenne munkája, de hát hello állambá a főnök, nincs kimutatás arról ki mit csinál meg milyen hatékonysággal, a lényeg hogy működjön a rendszer és el lehessen tüntetni a pénzt vagy éppenséggel kitaposni másokból, hogy aztán ismeretlen helyekre távozzon az. Szóval Random Péter, bent ül az irodában, a függönyből jövő dohányfüstszag kicsit elnyomja -szigorúan Péter, sosem Peti- fokhagymaszagát, aki éppen olvassa, hogy Tetszőleges Dagadt Celeb milyen módszerrel adott le 45kg-ot két hét alatt és közben sajtospufi darabkákat köpköd a klaviatúrájába, mert a hétvégén az volt akciós. Ekkor váratlanul beállít egy ember, aki azt állítja, hogy Péter főnöke és most beszélniük kell. Mivel ez az ember egy 25 körüli kiskosztümös bookwormbitch, emberünk kicsit zavarban van, meg hát nem is látta még soha ezt a nőt. Meg meztelenül semmilyen másikat sem, csak az anyját gyerekkorában meg amikor a pornó csatornára tévedt, de az taszította, mert az ilyesfajta lélektelen reszelés nem Péter műfaja és különben sem szereti az ilyenfajta nőket. Szóval kissé kipirulva és megizzadva, mert a nő  irodája egy emelettel feljebb van és rossz a lift, megérkezik és bár esélye sem lett volna megelőznie láthatóan futópadon és squash termekben edződött főnökét, azért az ajtóhoz érkezéskor egy artikulálatlan motyogással jelzi, hogy előreengedi őt, s közben sajtospufis kezét a kötött pulcsijába törli, csak úgy megszokásból, jövő héten úgyis mosni fog.

- Kérem foglaljon helyet! - mondja határozottan főnöke.

- Igen. - feleli Péter olyan halkan, hogy azt a szorosan mellette állók sem hallanák.

- Nem húznám egyikőnk idejét sem, mint azt bizonyára ön is hallotta, több, mint 6000 közalkalmazott elbocsátásáról döntött az állam, így sajnos nálunk is leépítések lesznek. Bár próbáltunk egyezkedni a minisztériummal sajnos több régi kollégánktól is meg kell válnunk, köztük Öntől is Péter. Kérem, hogy adja le a belépőkártyáját és távozzon a személyes holmijaival. Viszont mielőtt távozna ezt itt írja alá a pontozott vonalon, meg ezt itt...

Ekkor két másodperc drámai szünet következik, majd ismét megszólal a bookwormbitch.

- Köszönöm, hogy felfáradt, sok sikert a továbbiakban, viszontlátásra Péter.

Péter nem mert megszólalni, hiszen mit mondhatna ennek a nőnek, ennek a szemüveges amazonnak, aki élet-halál ura a cégnél? Így aztán ahogy jött úgy távozott, artikulálatlan csendes köszönéssel.

Visszatérve az irodába a szokásos 150-es vérnyomása 180 körülire emelkedett a tehetetlen dühtől, ilyet még sohasem érzett nem is tudta kezelni a helyzetet. Egy élet munkáját tette bele ebbe a cégbe, adta  a magyar államnak a magyar embereknek és most vége. Elküldték őt, aki annyi mindent tett. Leült a gépéhez még egyszer utoljára és sírva fakadt. Kollégái nem kérdezték mi a baj, szinte sohasem beszélgettek és nem is érdekelte őket min pityereg legvisszataszítóbb kollégájuk. Péter halkan hagyta el az épületet, úgy döntött, hogy kollégáinak otthagyja a magazinokat melyet hosszú évtizedek gyűjtő munkájával szedett össze, hiszen tudja mennyire kedvelték őt. Kicsit még szipogva lépett ki a kapun és egy utolsó megvető pillantást vetett a biztonsági őrre, aki mivel mindig mosolygott - Péter szerint rajta gúnyolódott -  rettenetesen idegesítette őt és 7. kerületi örökölt lakásába távozott.

De vajon mi történt Péterrel ezután? Talán megtudhatjátok a következő Random Péter részből.

Jó kedvem van. Na nem az irodai légkörtől, hanem csak úgy. Nem arról van szó, hogy ez nem szokott előfordulni, de semmiképpen sem szokott megihletni vagy inkább ösztönözni arra, hogy írjak egy új bejegyzést. Mivel bevallom néha visszaolvasom a bejegyzéseimet általában elég negatívak, most arra gondoltam egy kicsit pozitív leszek. Semmi káromkodás, semmi keménykedés vagy szarkazmus. Egyszerűen csak örülök neki, hogy péntek van, hogy megvan mind a két kezem, lábam meg látok és hallok és hogy este egészségügyi teremfocizás lesz. Ilyen tök átlag arcokkal, akik nem ezek a véresszájú bekiabálók, hanem akikkel minden jó megmozdulásnak vagy bénáskodásnak együtt lehet örülni. Jó ez a nap, élvezd!

A mai nap mocskos sűrű volt, elvittem call centerbe, csörögtem mint egy 20 éves dacia és mellette jöttek a fontosnak vélt és fontos e-mailek. Birkóztam mindenféle más osztállyal, mindenféle baromság miatt, szabályozásokat értelmeztem és mindent amit túl lehetett bonyolítani azt túl bonyolítottak nekem. Szerencsére mire elindultam haza az eső is eleredt, így a pihentető hazasétálásról is le kellett mondanom, szóval szopó volt. Egyszer jó lenne már valami zsír dologról is beszámolni, minthogy 3x kaptam meg a fizetésem vagy hogy valami adminisztrációs hiba miatt jövő héttől ugyanezt Barcelonában csinálom 5x ennyiért vagy legalább azt hogy a pont agyú majom kollégám nem jön oda megkérdezni valami olyat, amit két kattintással elérne a belső hálón. Vagy ha már nem is ez akkor csak annyi hogy került egy jó csaj az osztályra, de hát olyan lenne ez mint észak-koreában a kajacsata...

Ezúton jelzem, hogy január 17-én senki sem nézte meg a blogot.

EZ UNDORÍTÓÓÓÓ!

Meg tudjátok mi undorító még?  Hogy egyedül kéne megtöltenem élményekkel ezt a kurva blogot, amikor van egy csomó irodai szopógép még rajtam kívül aki tele van orális élményekkel. Meg lássuk be a répával összeturmixolt tökfőzelék pacallal mixelve is az. Bár ilyet még nem láttam, de tuti az is kurva undorító.

Oh bazmeg és holnap még csak sütőtök.

Azt hittem, hogy majd bejglitől sajgó májjal, kitűrt ingben, félig fekvőhelyzetben kihúzom valahogy ezt a tetveskétünnepközöttiarcbalókukit, de ez megint túlzott optimizmusnak bizonyult. Hétfőn már cümmögő, hümmögő, sóhajtozó háromperhármas bent volt és közölte, hogy "jó sok van". Mondtam neki, hogy az jó, akkor kimegyek a százforintos boltba bejglit venni, kérdeztem hogy kér-e valamit, de a választ szokásos módon nem vártam meg, mire felocsúdott már elhagytam az irodaépületet és útban voltam a körút felé, hogy a karácsonyi pénzből különböző haszontalan faszságokra költsek a közeli kisboltokban. Azért a kisboltokban, mert így több helyen kell sorba állni és azzal is megy az idő.

Mire visszaértem befutottak a többiek is, a lehangoltság és a gyomorrontás okozta rosszullét kiült az arcukra és ebből látszott, hogy ők is az általam megálmodott, nyugodt két ünnep közöttet reméltek, de csalódniuk kellett. Nem tudom nálatok hogy van, de nálunk olyan mennyiségű foshalom ömlött be papírok és e-mailek formájában, hogy nem győzzük lapátolni és még hátra van két nap. Két kőkemény nap mindenféle munka alól kibúvás nélküli, internetezés mentes, rövid ideig wc-n ülős nap. Az év legszomorúbb két napja. Mivel ez a fájdalom a lelkemben feldolgozhatatlan, úgy döntöttem, hogy igazi -hozzájuk képest nyugati- irodai rabszolgaként az indiaiakat fogom hibáztatni emiatt. Mégpedig azért, mert azok a szerencsétlen faszok napi két dollárért karácsonykor is bent szopnak, ezzel azt eredményezve, hogy utána engem egy csomó fos vár ünnepek után. Hát Kumár bazmeg, inkább haljál éhen, mint hogy elnyomó, nyugati, jóléti társadalmak kisemmizzenek karácsonykor, miközben ők otthon zabálják a halászlevet rántott hallal és halas bejglivel halmártásban kaviárral kevert halszarral, szégyelld magad!

Mi van? Azt hiszitek lesz még post?

Az megvan amikor reggel betámolyogsz kicsit másnaposan, gyűrötten és csak arra vágysz, hogy senki se szóljon hozzád, ne telefonáljon és ne kapj semmit high importance-el?

Ugyanez a játszódott le a minap. Csak azért köszöntem reggel, hogy a felbüfögött, feltehetőleg nagy koncentrátumban tömeggyilkos fegyverként használható levegőt diszkréten kiengedjem, majd leverődtem a székembe és kegyelemért imádkoztam a fentiekért. A reményem szárnyit közelben lévő kolléganőm hisztériázása tépte ki mint hentes a marhalábat. Minden lószarért sóhajtozott, cicegett meg az összes irritáló szart produkálta, ami egy irodában előfordulhat. A legszarabb az volt amikor a mellettem lévő nyomtatót szedte szét és csapkodta a kazettákat meg a tálcákat meg a tonert megafasztudjatöbbi szart benne és közben mondta a magáét. Nem volt más hátra elsiettem egyeztetni a főnökséggel egy régóta folyamatban lévő ügyet. (Sosem volt ilyen.) Avagy kisétáltam a körútra, leültem egy padra és a klasszabbnál klasszabb csajokat néztem az árnyékból, amíg 150ezer buzeráns holland a zsibongásával el nem rontotta ezt is. Na ettől annyira fos kedvem lett (bár addig sem voltam feldobva) hogy mikor visszamentem ugyanazt csináltam, mint a faszjanka aki miatt kimentem. Átragadt. A vége az lett, hogy az egész irodának ki volt a fasza és mindenki vörös fejjel, gyöngyödző homlokkal kurvaanyázott. Na ettől végre jobb kedvem lett.